|
Varga Sándor: Érkezett olyan visszajelzés, amiben szomorúan jelezték, hogy sajnos arra a településre, vagy környékre, ahol ők rendelnek nem látogatunk el a tervezett országjárásban.
Természetesen ezek a városok és környékük egyáltalán nem mostoha területek az infomIx kft számára. Szerencsére még nagyon sok olyan település található az országban ahol az adott településen és vonzáskörzetében számos felhasználónk van, és a tervezett országjárásban most nem látogatjuk meg.
A helyszínek kiválasztásában a legfontosabb szempont, a szeptember közepén, a mostanihoz hasonlóan minden felhasználónknak elküldött emailre történő jelentkezések száma volt. Valószínűleg a most kimaradt településekről a választott településeknél kevesebb jelentkezés érkezett, vagy egyáltalán nem jeleztek felénk ilyen szándékot, ezért maradt most ki az előadások közül. Szeretném megkérni azokat a felhasználókat, akik ilyen teleülésen dolgoznak, hogy amennyiben lehetséges, a számukra legkönnyebben elérhető előadásunkat tiszteljék meg jelenlétükkel.
Természetesen a jövőben újabb országjárásokat, kihelyezett bemutatókat tervezünk, amelyeknél azokat a településeket részesítjük majd előnyben, amelyek az addigi látogatásokból kimaradtak.
Reméljük a tervezett találkozók a várakozásainknak megfelelően jó hangulatban telnek, és minden felhasználónk választ kap az őt érdeklő kérdésekre.
2008-10-06 13:46:37 - Országjárás
Infomix Kft: Dr. Papp Ilonának: Ha küldd egy levelezési elérhetőséget akkor külddünk önnek egy Demo programot.
Kérésére ingyenes bemutatót tartunk, illetve árajánlatot is tudunk külddeni.Konstrukcióink között megtalálható vásárlás, bérlés, ill. speciális egyénre szabott.
2008-02-19 16:33:23 - Szolgáltatunk?
Dr. Papp Ilona: most szeretnék háziorvosi rendelőt nyitni. viszont nem tudom, hogy honnan kellene megszereznem az orvosi vény nyomtató programot. elég amatőr vagyok én ebben szeretnék segítséget kérni. Meg tudná valaki mondani honnan szerezzem be , vagy honnan töltsem le ezt a programot?
2008-02-19 16:22:54 - Szolgáltatunk?
Infomix Kft.: Az ELMŰ tájékoztatása alapján 2007 dec. 14.-én előreláthatólag de. 9-10 óra között az infomIx budapesti telephelyén áramszünet lesz. Telefonjaikat területi képviselőink mobil számain valamint a központi ügyeleti mobiljainkon (tel.szám:06 30/258-0381, 06 30/225-0772) tudjuk ezen időszakban fogadni. Megértésüket köszönjük!
2007-12-13 13:49:25 - Szolgáltatunk?
Dr.Tóth Viktória : Rendelkezem mobil visual progammal is,ami most az otthoni gépemre van telepítve.Most veszek
egy notbook-ot,amire szeretném át telepíteni ezt a programot.Mi ennek a módja? A TAJ lekérdezéssel kapcsolatban: erre a gépre is kell külön belépő kód,vagy ugyanúgy működik mint a rendelői?
Köszönöm!
2007-12-13 10:07:14 - Szolgáltatunk?
Dr.Széles Tünde: Köszönöm a válaszukat. ezt elolvasva teljesen érthető az újratelepítés szükségessége.
Mégegyszer köszönöm a gyors reagálást. Tisztelettel
dr.Széles Tünde
2007-11-30 21:35:19 - Szolgáltatunk?
Varga Sándor: Dr. Széles Tündének (és mindenkinek, aki ezt a kérdést már felvetette): Annak, hogy nem adunk ki telepítő készletet egyszerű a magyarázata: nincs ilyen, nem létezik.
Mindez a termék jellégéből adódik. Engedje meg doktornő, hogy néhányat kiemeljek közülük. Az első és legfontosabb, hogy ahogyan mi nevezzük, ez nem úgynevezett dobozos termék. Nem egy általános telepítőkészlet létezik, hanem a gép típusától, az operációs rendszertől, az esetleges hálózattól, illetve a használt moduloktól, kiegészítésektől függ a rendszer telepítése. Más és más telepítést igényel például ugyan az a program windows 98, XP, Vista stb. operációs rendszereken. Ebben az esetben például egy esetlegesen otthagyott win98-as telepítővel nem lehetett volna megfelelően feltelepíteni az xp-s gépre a rendszert.
A második, hogy maga a program is folyamatosan változik, aminek egyik mozgatórugója a rendelet és jogszabályváltozások, a másik pedig a felhasználóink által jelzett igények, javaslatok. Ezek mind-mind megváltoztatják a program által használt adat táblák felépítését. Ezáltal a telepítőkészlet és az aktuális mentés nem kompatibilis, az újratelepített rendszer nem működőképes az aktuális mentés adatállományaival. Gondoljunk csak az idén elkészült főbb fejlesztésekre, mint például: vizitdíj, hatékony gyógyszerfelírás, betegtájékoztató (szakmai indoklás), TAJ érvényesség ellenőrzés, közgyógy igazolás, nyugta és számla változások, ambuláns jelentés rekordkép változása, pro família jelentés, 3 vény nyomtatás, paciens adatok ki/be tölthetősége, kézi számla/nyugta rögzíthetőség. És ezek még csak a háziorvosi rendszerünk főbb változásai voltak. A rendszerrel összekapcsolható ügyeleti, üzem egészségügy, védőnői, szociális gondozói modulokban legalább ilyen hosszú ez a lista.
A nem megfelelő telepítés pedig veszélyezteti az adatokat. Előfordulhat, hogy a rendszer működőképesnek tűnik, de csak hetek, esetleg hónapok múlva derül ki, hogy a nem megfelelő működés teljes vagy részleges adatvesztéssel jár.
Éppen ezért minden kollégánk- elsősorban felhasználóink biztonsága érdekében- ideértve a területi képviselőket is, csak megfelelő oktatás és vizsga után végezhet ilyen munkát.
2007-11-30 09:28:55 - Szolgáltatunk?
Dr.Széles Tünde: Köszönetemet szeretném kifejezni, hogy ennyire gyorsan elintézték a kérésemet. Hétfőn jeleztem, hogy a két gépem közül az egyikre a Win'98 helyett XP-t kell telepitenem a mobil internet használat miatt. Szerdán már kollégájuk a helyszínen újratelepítette rá a VisualIx-t és összehangolta a két gép közötti mentést.
Ennek ellenére van egy kérdésem: nem értem, ha több évvel ezelőtt megvettem a két programot(1590 és 1591), akkor miért nem adnak telepítőlemezt hozzá. Ha jól emlékszem, kezdve az IxDoki 1 több mint 10 éve, majd 2, majd a VisualIx mellett többször cseréltem gépeket, 2x tönkrement a winchesterem, esetleg más okból újra kellett telepíteni a windowst vagy éppen az IxDoki romlott el. Ilyenkor minden alkalommal külön kellett fizetés fejében újratelepíttetni önökkel az IxDoki-t. Amennyiben ez a telephelyemen, Kapuváron történt,akkor még rárakódott a kiszállási költség.
Idén pl. tavasszal bővítés miatt winchester-csere miatt volt kiszállás újratelepítéssel, most az XP miatt ismét.
Kérdésem az lenne, hogy nem kaphatnának-e programjukkal dolgozók telepítőlemezt, esetleg olyan kódolással, mely az itthoni telepítés után önökkel kapcsolatba lépve, a kód megadása után indulna csak el.
Persze nem vagyok számítástechnikai szakember, nem tudom, ez megoldható-e, de az biztos, hogy a mostani gyakorlat nem jó.
Köszönöm, ha elolvassák a hozzászólásomat.
dr.Széles Tünde
2007-11-29 21:23:00 - Szolgáltatunk?
pozsi: Kedves Felhasználóink!
Sikerült (remélem, nem kiabáljuk el) elhárítani a hibát, aminek következtében honlapunk nem működött a hétvégén (s ennek következtében a verziófrissítési szolgáltatások sem). Sajnos, egyik szerverünk hardver meghibásodása miatt cserélni kellett azt, s ez fél napot vett igénybe. Mindenkitől elnézést kérünk a kellemetlenségért, s reméljük, mostantól újra zökkenőmentesen tudják igénybe venni a szolgáltatásokat.
2007-10-01 13:24:52 - Szolgáltatunk?
wushi: Én is ebben hiszek. A különböző szolgáltatásokkal remélem sikerül egyesekkel "megkóstoltatni" az internet használatot (email használat, regisztrálás portálunkra), másokkal pedig együtt "habzsolni" az internet által nyújtott kényelmi és hasznos funkciókat (verzióváltás, blog)
2006-11-10 00:13:11 - Statisztika orvosaink tanúsítvány használatáról
Kollégáink (az irodában és a képviselők is) folyamatosan kapcsolatban állnak a felhasználókkal. A felmerülő problémákat, feladatokat próbáljuk a lehető leggyorsabban, felhasználóink igényeinek megfelelően megoldani. A megoldás persze nem mindig sikerülhet úgy, ahogy mindannyian szeretnénk. A feladat, hogy szolgáltassunk, segítsünk, úgy, hogy a felhasználó érezze, az ő problémája a legfontosabb nekünk. Maga a szolgáltatás soha sem lehet tökéletes egy ilyen összetett rendszer esetében, de a cél csak az lehet, hogy mindig minden helyzetben olyan megoldást találjunk, ami mindenkinek megfelel. Ebben szeretnénk most mi a felhasználóink segítségét kérni. Kérjük jelezzék felénk, ha az önöknél felmerült probléma megoldása Önök szerint nem megfelelő stílusban, gyorsasággal, hatékonysággal zajlott. Szívesen fogadunk minden építő jellegű kritikát, hiszen ezzel a mi teljesítményünk is javul. Ígérem, hogy minden itt felvetett visszajelzésre válaszolunk, ezzel együtt, ha szükséges módosítunk az adott szolgáltatás elvégzésének módján, hogy legközelebb hasonló szituációban ez már ne fordulhasson elő. Úgy gondolom, hogy ebből mindannyian tanulhatunk. Önök megtudhatják, hogy egy-egy egyszerűnek tűnő feladat mögött mennyi munka rejtőzik, milyen információkra van szükségünk a megoldáshoz, mi pedig jobban megérthetjük, mit lát a munkánkból a felhasználó.
Az első példa legyen azaz eset, amikor nemrég egy felhasználónk gépcseréjénél a régi gép paramétereit nem megfelelően mértük fel, és csak az új masina kiszállításakor derült ki, hogy az eddig használt számítógépet két monitorral, egérrel és billentyűzettel használták. Erre így sajnos az új gép nem volt felkészítve, ezért az új géppel nem az addig megszokott módon tudták elkezdeni a rendelést. Hogy mi a tanulság? Azóta minden gépcsere igénylésnél megkérdezzük, hány egeret/billentyűzetet/monitort használnak. Tovább »
Új felhasználóknak:
visual Ix upgrade:
visual Ixkonszenzus:
hálózatosítás:
Tovább »
A tanúsítványgenerálás, megújítás keretén belül végeztünk egy kis számítást a tanúsítvánnyal rendelkező felhasználóink körében. Ennek eredménye
Tovább »
Az infomIx Kft. 1990-ben alakult vállalkozás. A dinamikusan fejlődő cég megmaradt az egészségügyi szoftver-fejlesztés mellett, s ma már vezető piaci pozíciót vívott ki magának ezen a téren.
Az infomIx Kft. mára közel 6000 orvos-felhasználót tudhat magáénak.
| szoftverek |